Tabu ne legyen a szexben

2014-04-03 tabu, szex

Hányszor mondjuk és halljuk: „Ez tabutéma!” A kifejezés jelentésével mindenki tisztában van, hiszen gyermekkorunk óta ismerjük. Ennek pedig az a legfőbb oka, hogy a tilalmak az élet minden területére kiterjednek, még ha minden kultúrában mások és mások is. Igaz, akad köztük számos egyezés – ilyen például a vérfertőzés, a fajtalankodás vagy a kannibalizmus. Tény ugyanakkor az is, hogy ezen íratlan tilalmak folyamatosan változnak, s időről időre újak is kialakulnak.

– A tabuk alapvető fegyelmezői a társadalomnak, hiszen közmegegyezésen nyugvó erkölcsi szabályok. Nyilvánvaló dolog, hogy tiltások nélkül nem működhet egy közösség sem – állítja a néprajzkutató. – Tabuk vonatkozhatnak a vallásra. Itt elsősorban a különböző hitek tiszteletére kell gondolnunk. Érinthetik a családi életet – ilyen lehet a házastárs félrelépése, vagy a családon belüli erőszak. Nem maradhat ki az egyén magánélete, például, ha valaki kábítószerezik vagy bűnözői életmódot folytat. A társadalomra is vonatkozhatnak íratlan szabályok, mondjuk a munkanélküliségre vagy a korrupcióra, de nem kivétel természetesen a történelem sem. Sokáig az 1956-os forradalom volt tabutéma, és a 2. magyar hadsereg Don-kanyari veresége. Fontos tabutéma emellett a higiénia is, például a menstruáció, vagy a nemi szervek tisztán tartása. Az anyagi dolgokról is szűk körben beszélünk, nem szokás dicsekedni a fizetésünkkel, vagy éppen nagyobb társaságban beszélni az adósságaikról. Fontos tabutéma az egészségünk, hiszen ki beszél fűnek-fának a nemi betegségéről vagy a rákjáról? Természetesen a politikára is vonatkoznak tabuk. Sokan nem beszélnek politikai hovatartozásukról, illetve arról, hogy kire szavaznak. Ezek a tiltások átszövik tehát a hétköznapi viselkedésünket, életünket. A szociológus szerint a rendszerváltás többet eltüntetett, és többet életre hívott.

– A szexualitással, a vallásgyakorlással kapcsolatos tilalmak szinte eltűntek – mondja a társadalomtudós. – Már szabadon vállalható a homoszexualitás, vagy a kis egyházakhoz való tartozás. Születtek ugyanakkor újabb tabuk is. Az egyik legjellemzőbb az anyagi helyzet, a fizetés titkolása.
Hogy milyen normák alakulnak ki, az mindig az adott társadalom értékrendjétől függ. Ahogy változik az értékrend, a társadalmi berendezkedés, úgy változnak a szabályok is. A gátlásokat szavakkal a legegyszerűbb feloldani, erről itt olvashatsz.
Az életmód-tanácsadó, a Zsebbarátnő című blog szerzője arra figyelmeztet, hogy sajnos léteznek fölösleges, illetve káros tabuk is. – Ilyen a szex, amelyről beszélni sok pár esetében még mindig kerülendő téma – mondja. – A párterapeuták rendelői tele vannak olyan emberekkel, akik képtelenek partnerükkel megbeszélni legalapvetőbb szexuális igényeiket, észrevételeiket vagy éppen szükségleteiket. Vajon mi ennek az oka? Bárkivel hajlandóak vagyunk a szexualitásról beszélni, csak a társunkkal nem? Bizony, ennek a problémának egészen mélyen gyökerezik az oka. Voltaképpen nem a szex tabu, hanem a szexről való intim beszéd esik sokak nehezére. Ez azzal magyarázható, hogy a legtöbb családban kerülik a témát. A szülők a szexuális felvilágosítást átengedik a filmeknek, osztálytársaknak, a pad alatt titkon lapozgatott pornóújságoknak, így nem csoda, hogy a témáról való természetes beszéd kultúrája sem alakul ki.

 

Vissza


Címkék

afrodiziákum (3)ajándék (2)ajándék nőknek (1)ajánló (3)análszex (1)bankkártya (1)bilincs (1)boom boom (1)bugyi (1)bulvár (5)chilirose (2)család (1)csoportszex (1)diáklány (1)drog (1)durex (1)elnök (1)endorfin (1)erekció pumpa (1)erotika (1)erotikus fehérnemű (1)erotikus ruha (1)facebook (1)fehérnemű (4)felcsatolhato (1)feromonos parfüm (1)fájdalom (2)férfiaknak (5)g-pont (1)gold power (1)gumi (1)gumibaba (1)guminő (1)hitelkártya (1)homofób (1)homoszexuális (1)házasság (3)házipatika (1)hírek (8)intimitás (1)irodalom (1)jude law (1)karácsony (1)khiméra (3)kis hegedűs réka (1)kommunikáció (1)korai magömlés (1)koton (1)kutatás (3)kábítószer (1)kádár jános (1)kéz dildó (1)könyv (2)magyarország (1)maszturbátor (1)menstruáció (1)menszesz (1)meztelen (1)miley cyrus (1)modell (1)nemi élet (5)nemiség (3)nyalás (1)nyitvatartás (1)női ejakuláció (1)női orgazmus (1)nők (2)nőknek (2)nőnap (2)nővérke (2)obssesive (2)okostelefon (1)online sexshop (1)online szexshop (3)orgazmus (4)orálszex (4)palvin barbara (1)pillangó (1)pincérnő (1)plasztika (1)pleasure (1)pornó (1)potencia (2)potencianövelő (2)prosztata (1)prosztata izgató (1)pszichológus (1)párcsere (2)pároknak (2)pénisznövelés (1)péniszpumpa (1)rendőrnő (1)riport (1)robin baker (1)roxana (2)sebész (1)sperma (1)strapon (1)szerepjáték (1)szerető (1)szex (31)szex shop (3)szexbaba (1)szexcsengő (1)szexi fehérnemű (7)szexi jelmez (5)szexi ruci (1)szexshop (16)szexshop budapest (5)szexshop center (1)szexshop vásárlás (2)szextafolyam (1)szexualitás (1)szexuális segédeszköz (1)szexuális vonzalom (2)szexuálpszichológus (2)szexüzlet (2)szilikon (1)szocializmus (1)szvinger (1)tabu (1)takarítónő (1)tanga (1)tanárnő (1)teszt (1)távirányítós (1)vasárnap (1)viagra (1)vibrátor (22)vibrátor gyártás (1)vibrátor szex (1)vibrátor vásárlás (3)vibrátoros (2)videó (3)vágyfokozó (1)vákuumpumpa (1)vásárlás (1)webáruház (1)zimány linda (1)élvezés (1)énekesnő (1)étterem (1)óvszer (3)önkielégítés (4)

Archívum



© 2017 - 4-Társ Kft. Minden jog fenntartva.
A Weboldalon található tartalom a 4-Társ Kft. szellemi tulajdonát képezi, mely előzetes írásbeli engedély nélkül máshol nem használható fel.
A honlapot fejleszti és üzemelteti a H3 Kft.

vibrátor - dildó - szexbaba - óvszer - potencianövelő - szexi jelmez - sikosító - erotikus ajándék


Elmúlt már 18 éves?
Igen Nem
A www.intimcentrum.com honlap erotikus tartalommal rendelkezik, megtekintése csak 18 éven felülek számára ajánlott!