Gyakori férfi szexfantáziák

2014-02-21 orálszex, pároknak, szex

A legtöbb modern nő tisztában van azzal, hogy a pasik fejében olykor igen merész szexábrándok is megfordulnak, de sokan gondolják, hogy az ő párjuk kivétel ez alól. Általában azonban nem így van: a legnépszerűbb férfifantáziák ugyanis szinte kivétel nélkül minden pasit utolérnek, de van úgy, hogy nem büszkélkednek vele a hálószoba falain belül.

Fantáziálás a nőről
Ez az férfi első számú szexfantáziája. A legtöbb férfi azokat a dolgokat idézi fel, amelyeket a partnerével csinált vagy szeretne csinálni. Felejtse el a nagy mellű, svéd szőkét, sokkal gyakoribb és valószínűbb, hogy egy elérhető nő szerepel a forgatókönyvben. Hogy miért? Mert az elérhető hús-vér néha izgatóbb, mint az elérhetetlen, jó esély van rá ugyanis, hogy valóra váljon, sőt, már nem egyszer valóra is vált.

Szex egy másik nővel
Gyakran a régebbi szeretője vagy éppen annak a bartánője, esetleg egy híresség ez a másik. Nem kíván nagy pszichológiai érzéket a megfejtés: sokan vágynának szeretkezni egy új nővel, márpedig a fantáziálás remek lehetőséget nyújt rá, hogy ezt megtegyék, és még a partnerüket se veszítsék el miatta. Ha a férfi egy szüzet képzel az ágyába, akkor ő vezeti be szeretkezés közben az érzéki gyönyörökbe partnerét. Ha a nőnek óriási melle van, akkor adottak a következő lélektani magyarázatok. A freudista azt mondaná, hogy az illető még mindig a mama szoknyáján ül, más terapeuták szerint azon pasasok közé tartozik, akik számára a nagy mell jelenti a legszexisebb nőt.

Anális szex
A popsiszex is abba a kategóriába tartozik, amiről csak kevesen beszélnek, de ez nem jelenti azt, hogy ne merült volna fel legalább egyszer a férfi fejében is, hogy vajon milyen lenne. Minden bizonnyal a pornófilmeknek köszönhetően terjedt el a pasik körében az anális szex vágyképe, hiszen amit gyönyörteljesnek lát az ember, azt előbb-utóbb ő maga is szeretné kipróbálni. Természetesen a film és a valóság távol áll egymástól, éppen ezért, ha a nőt a popsiszex gondolata is riaszt, nem kell feltétlen váltani.
Csak akkor lehet ugyanis a dolog a férfi számára is élvezetes, ha a nő is benne van, ám ebben az esetben is sok figyelem és gyengédség szükséges ahhoz, hogy fájdalmas helyett izgalmas legyen a kaland.

Orális szex: ő csinálja – vele csinálják
Közel a toplista éléhez mindkét nemnél. A fellációs fantázia igen lényeges alapeleme: a nő nem azért csinálja, hogy gyönyörhöz juttassa partnerét, hanem hogy ő maga élvezzen, bálványozza a péniszt, szürcsöli, mohón bekapja, hosszú, kéjes nyalkodás közben kérleli a férfit, hogy a szájába vehesse. A cumizást ilyen szavakkal kíséri: Istenem, milyen hatalmas! És (persze) nemcsak kiszippantja az ondó utolsó cseppjét is, hanem még a száját is megnyalja utána. Ez minden férfi számára maga a mennyország (és milyen könnyű valósággá változtatni).
Az olyan fantáziák, melyekben akár az olvasót részesít orális szexben, egyáltalán nem meglepőek. Sok nőt nyilvánvalóan jobban felizgat az orális szex, mint maga a közösülés, és a férfi tudja, hogy ezzel, ami a legnagyobb kéjt váltja ki benned, megőrjít. Ráadásul a nők egy része titokban azt hiszi, hogy az orális szex mocskosabb, mint a közösülés – ezért is annyira izgató.

Szex két vagy több nővel
A felnőtt férfinak ez éppolyan vágyálma, mint a gyereknek az, hogy véletlenül bezárják a cukorkaboltba. Ha egy nővel szeretkezni jó érzés, akkor kettővel kétszer olyan jó mókának kell lennie. Ha még leszbikus szex is van benne, attól aztán végképp elszáll a legtöbb férfi. Fantáziaképeiben a férfi szupercsődör: képes újra és újra sikoltozó orgazmushoz juttatni mindkét nőt. A valóságban a legtöbb férfi (tudatosan vagy tudat alatt) azon szorong, vajon képes kielégíteni akár egyetlen nőt is, így nem meglepő ez az álomvigasz. Kutatások szerint a férfiak jelentős többsége a való életben nem akar (és nem is tudna) eleget tenni egy ilyen szexuális kihívásnak.

Kötözős szex
A pasik szeretnek játszani. Fantáziáikban sokszor jelenik meg egy selyemsál, esetleg a nap végén levetett nyakkendőjük, mellyel gyengéden az ágyhoz lehetne kötni a nő kezeit, hogy a folytatás során teljes mértékben ők irányíthassanak. De lehet szó bilincsről is. Ami azonban igazán különlegessé teszi a kötözést, az az, hogy a helyzetet könnyedén a visszájára is lehet fordítani, és a szexi kötelék átkerülhet az ő kezükre is. Sok férfi pedig előszeretettel képzelődik arról, hogy egyszer az ő csuklójára kerül a selyemsál, és korlátlanul elmerülhet az élményben, amikor a nő az irányító és a kezdeményező fél az aktus során.

Az orgia típusú fantáziálások megszüntetik a valóságban adódó szervezési problémákat, s mint a mesében, elélvez újra meg újra. Ugyancsak gyakori férfi-fantáziakép két szeretkező nőt megfigyelni (különösen olyanokat, akiket ismer – gyakran a kedvdesük az egyik közülük). A klasszikus változat szerint váratlanul hazajön a munkából, és ott találja a párját az ágyban, egy szál semmibe öltözve, egy bombázó barátnővel összefonódva. Különböző testrészek és nyelvek feltétlenül szerepelnek ebben a fantáziaképben, de a tetőpont mindig az, hogy a nők könyörögtök neki: szálljon be ő is, hogy megkaphassátok az igazit.

Vissza


Címkék

afrodiziákum (3)ajándék (2)ajándék nőknek (1)ajánló (3)análszex (1)bankkártya (1)bilincs (1)boom boom (1)bugyi (1)bulvár (5)chilirose (2)család (1)csoportszex (1)diáklány (1)drog (1)durex (1)elnök (1)endorfin (1)erekció pumpa (1)erotika (1)erotikus fehérnemű (1)erotikus ruha (1)facebook (1)fehérnemű (4)felcsatolhato (1)feromonos parfüm (1)fájdalom (2)férfiaknak (5)g-pont (1)gold power (1)gumi (1)gumibaba (1)guminő (1)hitelkártya (1)homofób (1)homoszexuális (1)házasság (3)házipatika (1)hírek (8)intimitás (1)irodalom (1)jude law (1)karácsony (1)khiméra (3)kis hegedűs réka (1)kommunikáció (1)korai magömlés (1)koton (1)kutatás (3)kábítószer (1)kádár jános (1)kéz dildó (1)könyv (2)magyarország (1)maszturbátor (1)menstruáció (1)menszesz (1)meztelen (1)miley cyrus (1)modell (1)nemi élet (5)nemiség (3)nyalás (1)nyitvatartás (1)női ejakuláció (1)női orgazmus (1)nők (2)nőknek (2)nőnap (2)nővérke (2)obssesive (2)okostelefon (1)online sexshop (1)online szexshop (3)orgazmus (4)orálszex (4)palvin barbara (1)pillangó (1)pincérnő (1)plasztika (1)pleasure (1)pornó (1)potencia (2)potencianövelő (2)prosztata (1)prosztata izgató (1)pszichológus (1)párcsere (2)pároknak (2)pénisznövelés (1)péniszpumpa (1)rendőrnő (1)riport (1)robin baker (1)roxana (2)sebész (1)sperma (1)strapon (1)szerepjáték (1)szerető (1)szex (31)szex shop (3)szexbaba (1)szexcsengő (1)szexi fehérnemű (7)szexi jelmez (5)szexi ruci (1)szexshop (16)szexshop budapest (5)szexshop center (1)szexshop vásárlás (2)szextafolyam (1)szexualitás (1)szexuális segédeszköz (1)szexuális vonzalom (2)szexuálpszichológus (2)szexüzlet (2)szilikon (1)szocializmus (1)szvinger (1)tabu (1)takarítónő (1)tanga (1)tanárnő (1)teszt (1)távirányítós (1)vasárnap (1)viagra (1)vibrátor (22)vibrátor gyártás (1)vibrátor szex (1)vibrátor vásárlás (3)vibrátoros (2)videó (3)vágyfokozó (1)vákuumpumpa (1)vásárlás (1)webáruház (1)zimány linda (1)élvezés (1)énekesnő (1)étterem (1)óvszer (3)önkielégítés (4)

Archívum



© 2017 - 4-Társ Kft. Minden jog fenntartva.
A Weboldalon található tartalom a 4-Társ Kft. szellemi tulajdonát képezi, mely előzetes írásbeli engedély nélkül máshol nem használható fel.
A honlapot fejleszti és üzemelteti a H3 Kft.

vibrátor - dildó - szexbaba - óvszer - potencianövelő - szexi jelmez - sikosító - erotikus ajándék


Elmúlt már 18 éves?
Igen Nem
A www.intimcentrum.com honlap erotikus tartalommal rendelkezik, megtekintése csak 18 éven felülek számára ajánlott!