A nők vére mérgező menszesz alatt?

2014-05-08 menstruáció, menszesz

Nepál nyugati vidékein a hindu nők a mai napig – maguktól, mert ezt látták édesanyjuktól, vagy a közösség nyomására – alávetik magukat ennek a hagyománynak annak ellenére, hogy az ország 2005-ben illegálisnak nyilvánította a nők kirekesztését menstruációjuk idején. Az India és Kína közé ékelt himalájai állam 28 millió fős lakosságának 80%-a hindu, akik úgy tartják, a menstruáció “mocskos” dolog, és különösen a kormányzat által kevésbé ellenőrzött, távoli vidékeken nem sietnek a nőket veszélyeztető tradíció feladásával.

A chhaupadi abból ered, hogy a frissen szült és menstruáló nőket vérzésük miatt tisztátalannak, sőt, egyenesen démoninak tartják, akiket emiatt nem szabad semmi és senki közelébe engedni. Ezért aztán minden érett fiatal lány és nő havonta egyszer, valamint minden gyermekágyas kismama kénytelen elhagyni otthonát és családját, és ghot-okban, a legalapvetőbb komfortot is nélkülöző (gyakran a chhaupadi idején kívül állatok által használt) ólokban, fából vagy sárból összetákolt kunyhókban vagy földbe vájt, sötét odúkban meghúzni magát a többi menstruáló nővel együtt. A témáról továbbiak itt.

Vissza


Címkék

afrodiziákum (3)ajándék (2)ajándék nőknek (1)ajánló (3)análszex (1)bankkártya (1)bilincs (1)boom boom (1)bugyi (1)bulvár (5)chilirose (2)család (1)csoportszex (1)diáklány (1)drog (1)durex (1)elnök (1)endorfin (1)erekció pumpa (1)erotika (1)erotikus fehérnemű (1)erotikus ruha (1)facebook (1)fehérnemű (4)felcsatolhato (1)feromonos parfüm (1)fájdalom (2)férfiaknak (5)g-pont (1)gold power (1)gumi (1)gumibaba (1)guminő (1)hitelkártya (1)homofób (1)homoszexuális (1)házasság (3)házipatika (1)hírek (8)intimitás (1)irodalom (1)jude law (1)karácsony (1)khiméra (3)kis hegedűs réka (1)kommunikáció (1)korai magömlés (1)koton (1)kutatás (3)kábítószer (1)kádár jános (1)kéz dildó (1)könyv (2)magyarország (1)maszturbátor (1)menstruáció (1)menszesz (1)meztelen (1)miley cyrus (1)modell (1)nemi élet (5)nemiség (3)nyalás (1)nyitvatartás (1)női ejakuláció (1)női orgazmus (1)nők (2)nőknek (2)nőnap (2)nővérke (2)obssesive (2)okostelefon (1)online sexshop (1)online szexshop (3)orgazmus (4)orálszex (4)palvin barbara (1)pillangó (1)pincérnő (1)plasztika (1)pleasure (1)pornó (1)potencia (2)potencianövelő (2)prosztata (1)prosztata izgató (1)pszichológus (1)párcsere (2)pároknak (2)pénisznövelés (1)péniszpumpa (1)rendőrnő (1)riport (1)robin baker (1)roxana (2)sebész (1)sperma (1)strapon (1)szerepjáték (1)szerető (1)szex (31)szex shop (3)szexbaba (1)szexcsengő (1)szexi fehérnemű (7)szexi jelmez (5)szexi ruci (1)szexshop (16)szexshop budapest (5)szexshop center (1)szexshop vásárlás (2)szextafolyam (1)szexualitás (1)szexuális segédeszköz (1)szexuális vonzalom (2)szexuálpszichológus (2)szexüzlet (2)szilikon (1)szocializmus (1)szvinger (1)tabu (1)takarítónő (1)tanga (1)tanárnő (1)teszt (1)távirányítós (1)vasárnap (1)viagra (1)vibrátor (22)vibrátor gyártás (1)vibrátor szex (1)vibrátor vásárlás (3)vibrátoros (2)videó (3)vágyfokozó (1)vákuumpumpa (1)vásárlás (1)webáruház (1)zimány linda (1)élvezés (1)énekesnő (1)étterem (1)óvszer (3)önkielégítés (4)

Archívum



© 2017 - 4-Társ Kft. Minden jog fenntartva.
A Weboldalon található tartalom a 4-Társ Kft. szellemi tulajdonát képezi, mely előzetes írásbeli engedély nélkül máshol nem használható fel.
A honlapot fejleszti és üzemelteti a H3 Kft.

vibrátor - dildó - szexbaba - óvszer - potencianövelő - szexi jelmez - sikosító - erotikus ajándék


Elmúlt már 18 éves?
Igen Nem
A www.intimcentrum.com honlap erotikus tartalommal rendelkezik, megtekintése csak 18 éven felülek számára ajánlott!